Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát! |

„Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!”

Reményik Sándor: Templom és iskola

Ahogy a fenti idézetben, úgy a hadházi reformátusok gondolkodásában is összefonódik e két közösségmegtartó intézmény: a templom és az iskola.

Ez a kölcsönösség – mely nagyszüleink életében még természetes volt -, most ismét azzá válhat, hisz közel egy évre – az iskola felújításának idejére –diákjaink valóban birtokba veszik a parókia épületét és a templomi kistermeket. Gyerekkacajjal, játékkal, ÉLETTEL telik meg a templomkert.

Még inkább érezhetjük így, hogy református őseink maguknak és nekünk, utódoknak, azaz a jelennek és a jövőnek, az ÉLET-nek építették a templomot. Gyermekeinkben örök – majdan az unokáknak is mesélhető – emlék marad, hogy egykor egy rövid időre ide járhattak iskolába.

Hisszük, hogy Isten, őseink és az örökségül kapott helyszín tisztelete jó hatással lesz a hitükre, viselkedésükre, gondolkodásukra, közösségi érzésükre, s felnőve is otthon érzik majd magukat a mi templomunkban, a mi gyülekezetünkben, melyhez sok szép gyermekkori emlékük kötődik.

Ilyen áldásos hittestvéri együttlétnek lehettek vidám részesei azok, akik meghallották Pataki József intézményvezető és a Farkasné Dancsi Anikó Szülői Munkaközösség-vezető hívó szavát, s kerti szerszámokkal érkeztek április 17-én, szombaton a templom udvarába, hogy azt rendezettebbé tegyék, mire gyerekeink megérkeznek.

Pedagógusok, intézményi dolgozók, szülők együtt munkálkodtak azon, hogy a csemetéket biztonságos, szép környezet fogadja, ahol játszhatnak, labdázhatnak, fogócskázhatnak.

E munkás kis közösség tagjai átérezték, megértették, hogy e szolgálatot nem mástól kell várni, hanem személyes részvétellel egymásért, a gyerekeinkért, iskolai és református közösségünkért NEKÜNK, ITT és MOST kell cselekednünk.

A kora délután jólesett a járványveszély miatti előírásokat betartva, egymásra vigyázva ugyan, de kiszabadulni a bezártságból, a friss levegőn, napsütésben egymással találkozni, beszélgetni, nevetgélni.

Kiváló közösségépítő alkalom volt ez nemes cél: a gyermekeink jóléte és a református hitünk, összetartozásunk erősítése érdekében.

Hálásan köszönjük azoknak, akik jelenlétükkel, munkájukkal nemcsak a templomudvart tették szebbé, hanem egymás napját is derűsebbé! Hisszük, hogy magányos, szorongó, önző világunkban egyre többen felismerik majd az ilyen közösségek és református hitünk valódi értékét, megtartó erejét. Adja Isten, hogy így legyen!

Áldás, békesség! a Szervezők